2010. augusztus 28., szombat

Magunkkal kezdjük!

A westminsteri apátság kriptájában az alábbi sorokat vésték egy anglikán püspök síremlékére:

Mikor ifjonti képzeletem még szabadon szárnyalt, arról álmodoztam, hogy megváltoztatom a világot. Ahogy idősebb és bölcsebb lettem, beláttam, hogy a világ nem változik, így kissé visszafogtam vágyaimat, s már csak arra áhítoztam, hogy hazámat változtassam meg.

Ám bebizonyosodott, hogy ez is keresztülvihetetlen.

Életem alkonyán utolsó, kétségbeesett kísérletettel családomat igyekeztem megváltoztatni, a hozzám legközelebb állókat, de sajna ebből sem lett semmi.

Most, a halálos ágyamon fekve, egyszerre ráeszméltem: ha először önmagamat változtatom meg, akkor például a családomat is mássá tehettem volna.

Az ő ihlető ösztönzésükre azután jobbra fordíthattam volna hazám sorsát, és ki tudja, talán még a világot is megválgoztatom.

- Ismeretlen szerző

Ha kedveled a hasonló, rövid, de mély érzéseket kiváltó és elgondolkodtató történeteket, akkor az alábbi könyvet ajánlom figyelmedbe:

Jack Canfield & Mark Victor Hansen - Erőleves a léleknek - 101 erőt adó és lélekemelő történet.

Nem úszod meg könnyek nélkül.

2010. augusztus 25., szerda

Az előttünk álló döntés

Mindannyiunknak el kell döntenünk, hogy mit kezdünk az életünkkel. ... Dönthetünk úgy, hogy kevesebbek leszünk, mint amire képesek vagyunk. Kevesebbet keresünk. Kevesebb dologgal rendelkezünk. Kevesebbet olvasunk és kevesebbet gondolkodunk. Ezek azok a döntések, amelyek eredményeként üres lesz az életünk. Ezek azok a döntések, amiket ha egyszer meghoztunk, akkor az életünket állandó szorongásban, félelemben fogjuk élni, ahelyett hogy várakozással tekintenénk a jövőbe.

És mi a másik lehetőség? Kihozzuk magunkból a legtöbbet, amire képesek vagyunk. Elolvasunk minden könyvet, amit csak tudunk. Annyi pénzt keresünk, amennyit csak tudunk. Annyit adunk és osztunk meg másokkal, amennyit csak tudunk. Igyekszünk annyit teljesíteni, amennyit csak tudunk. Mindannyiunknak megvan a lehetősége, hogy így döntsünk.

Megtenni vagy nem megtenni. Lenni vagy nem lenni. Kihozni magunkból a maximumot vagy csak kevesebbet, mint amire képesek lennénk.

Gondoljunk csak bele, hogy mekkorára nő egy fa? Amekkorára csak tud. A fához hasonlóan a bennünk rejlő dolgokat is maximálisan ki kéne hozni magunkból. Miért ne tennék meg mindent, amit tudunk, minden pillanatban a legjobb formánkat hozni addig, amíg csak tudjuk?

Életünk legfőbb céljának kéne lennie, hogy a tehetségünknek, képességeinknek és vágyainknak megfelelően teljesítünk. Úgy dönteni, hogy kevesebbel is beérjük, mint amit elérhetnénk, a lehető legrosszabb döntés.

Az emberi fejlődés legjobb mércéje az eredmény. Nem a beszélgetés, nem a magyarázat, nem a mentegetőzés, hanem az eredmény. És ha az eredményeink rosszabbak, mint amire képesek lennénk, akkor törekednünk kell arra, hogy ma jobbak legyünk, mint amilyenek tegnap voltunk. A legnagyobb jutalmat mindig az kapja, aki a legtöbb értéket teremti maga és környezete számára azáltal, hogy jobb emberré válik.

- Jim Rohn

2010. augusztus 23., hétfő

A négy érzelem, amely megváltoztathatja az életedet

A legnagyobb erő bennünk az érzelmek. Az érzelmek erejétől hajtva az emberi lények a leghősiesebb (és legbarbárabb) tettekre képesek. Maga a civilizáció is nagy mértékben az emberi érzelmek intelligens kihívásával magyarázható. Az érzelem az üzemanyag, és az elme a pilóta, amelyek együtt hajtják előre a civilizált haladás hajóját. 
 
Mely érzelmek serkentik tettekre az embereket? Négy alapvető van, amelyek, vagy amelyek kombinációja, a leghihetetlenebb tetteket válthatják ki. Azon a napon, amikor hagyod, hogy ezek az érzelmek hajtsák a vágyaidat, megváltoztatod az életedet. 

1) UNDOR
 
Az undort többnyire nem társítjuk pozitív tettekkel. Pedig a megfelelő csatornába terelve az undor megváltoztathatja az ember életét. Aki undort érez, az elérte azt a pontot, ahonnan már nem lehet visszafordulni. Kész az élet arcába vágni a kesztyűk, és kijelenteni: elegem volt! Ezért mondtam azt én magam is 25 éves koromban, számos megalázó élmény után: „Nem akarok többé így élni. Elegem van abból, hogy szegény vagyok. elegem van abból, hogy folyton kínosan érzem magam, hogy folyton hazudnom kell.”
 
Igen, az undorból produktív érzések származnak, ha az ember azt mondja: elegem volt.
 
Az ilyen ember torkig van a középszerűséggel. Elege van a félelem, fájdalom és megaláztatás gyomorforgató érzéséből. És aztán egyszer csak úgy dönt, hogy nem fog többé így élni. Jól figyelj! Mert ez lehet az a nap, amikor megváltozik egy élet. Nevezd, ahogy akarod. Az elegem volt – nap, a soha többé – nap, az ami sok, az sok – nap. Bárminek is hívod, nagy erő rejlik benne. A gyomorszorító undor az egyik leghatalmasabb változtató erő! 

2) DÖNTÉS
 
A legtöbben csak akkor döntünk, ha már végképp a falnak szorultunk. És ha elérjük ezt a pontot, meg kell birkóznunk a vele járó ellentétes érzelmekkel. Útelágazáshoz érkeztünk. Az elágazás lehet kétágú, háromágú vagy akár négyágú is. Nem csoda hát, hogy a döntéskényszertől csomóba ugrik a gyomrunk, ébren virrasztunk az éjszaka közepén, elönt minket a hideg verejték.
 
Az életünket megváltoztató döntések meghozatalát belső polgárháborúhoz hasonlíthatnám. Az ütköző hadseregek az érzelmek, amelyeknek megvan a saját fegyvertáruk, és az elménk irányításáért küzdenek. És a születő döntés, legyen az bátor vagy gyáva, átgondolt vagy hirtelen, elindíthatja vagy gúzsba kötheti a történéseket. Nem sok tanácsot tudok adni a döntéshozatallal kapcsolatban, kivéve egyet:
Bármit teszel is, ne ragadj le az útelágazásnál. Dönts. Sokkal jobb rossz döntést hozni, mint semmilyen döntést sem hozni egyáltalán. Valamennyiünknek szembe kell néznünk érzelmi viharainkkal, és tisztába kell jönnünk az érzéseinkkel.  

3) VÁGY
 
Hogyan kezd vágyakozni az ember? Nem hiszem, hogy ezt a kérdést egyenesen meg tudom válaszolni, mert rengeteg módja van. De két dolgot biztosan tudok a vágyról:
  1. Belülről születik, nem kívülről.
  2. Külső erők is kiválthatják.
Csaknem bármi felkeltheti a vágyat. Időzítés kérdése is, és előkészítésé. Lehet egy dal, amely pont a szívedre hat. Lehet egy emlékezetes beszéd. Lehet egy film, a beszélgetés egy baráttal, összecsapás az ellenséggel, vagy egy keserű csalódás. Még egy könyv vagy cikk, mint például ez is, kiválthatja azt a belső mechanizmust, ami azt mondatja az emberrel: akarom, most azonnal!
 
Azért, miközben a forró, nyers vágyat kiváltó okot keresed, üdvözölj örömmel minden pozitív élményt az életedben. Ne emelj falat, amely megakadályozza, hogy megtapasztald az életet. Az a fal, amely megóv a csalódástól, elfogja előled a gazdagító élmények napfényét is. Engedd, hogy megérintsen az élet. Lehet, hogy a következő érintés változtat meg gyökeresen. 

4) ELTÖKÉLTSÉG
 
Az eltökéltség azt mondja: meg fogom tenni! Ez a rövid mondat az egyik leghatékonyabb az egész magyar nyelvben. Benjamin Disraeli, a nagy brit államférfi, egyszer azt mondta: „Semmi sem állhat ellen az emberi akaratnak, amely még saját létét is kockáztatja célja elérésének érdekében.” Más szavakkal szólva, ha valaki eltökéli, hogy az élete árán is meg fog tenni valamit, azt semmi sem állíthatja meg.
 
A hegymászó azt mondja: „Meg fogom mászni a hegyet. Mondták, hogy túl magas, túl messze van, túl meredek, túl nehéz, túl veszélyes. De ez az én hegyem. Meg fogom mászni. Hamarosan látni fogod, hogy a csúcsról integetek, mert ha nem, akkor sohasem látsz többé. Mert vagy feljutok a csúcsra, vagy sosem térek vissza.” Ki tudna vitázni ekkora eltökéltséggel? 
 
Ha az Idő, a Végzet és a Körülmények ilyen vasakaratú eltökéltséggel találkoznak szembe, akkor szinte látom, hogy gyors konferenciát tartanak, és eldöntik: „Akár hagyhatjuk is, hogy valóra váltsa az álmát. Azt mondta, vagy valóra váltja, vagy belehal a próbálkozásba.”
 
Az eltökéltség legjobb definícióját a kaliforniai Foster City-ben hallottam egy iskolás kislánytól. Mint az szokásom, előadást tartottam egy csapat nagyon értelmes felső tagozatosnak. Megkérdeztem tőlük: ki tudná megmondani, mit jelent az eltökéltség? Néhányan felemelték a kezüket, és hallottam pár egészen jó meghatározást. De az utolsó volt a legjobb. Egy szégyenlős kislány a hátsó padban felállt, és csendesen azt mondta: „azt hiszem, az eltökéltség azt jelenti, hogy megígéred magadnak, hogy sohasem fogod feladni.” Ez az! Ez a legjobb definíció, amelyet valaha is hallottam: 

MEGÍGÉRED MAGADNAK, HOGY SOHASEM FOGOD FELADNI.
 
Gondolkodj el ezen! Mennyi ideig próbálkozhat a kisbaba azzal, hogy megtanuljon járni? Mikor fogod azt mondani neki: „Ennyi, megkaptad a lehetőséget, próbálkoztál, most már elég”? Azt mondod, őrültség ilyesmit mondani? Hát persze hogy az. Minden anya azt mondja: az én kicsim addig próbálkozik, amíg végül majd megtanul járni! Nem csoda, hogy mind tudunk járni.
 
Ebben létfontosságú lecke rejlik. Tedd fel magadnak a kérdést: „Meddig fogok dolgozni ahhoz, hogy valóra váltsam az álmaimat?” Azt javasolnám, hogy válaszold azt: „Ameddig szükséges”. Hiszen ez a négy érzelem mind erről szól.

Irta: Jim Rohn - - - - - Fordította: Halima

2010. augusztus 17., kedd

A hangya filozófia

Úgy gondolom, hogy a hangyák figyelemreméltó élőlények. Egy hihetetlen, 4 részből álló filozófiájuk van.

Itt az első: A hangyák sosem adják fel. Ez egy elég jó filozófia, nem? Ha valahová igyekeznek, és megpróbálod megakadályozni őket abban, hogy elérjék a céljükat, akkor keresnek egy másik utat. Felmásznak, lemásznak, kikerülik az akadályokat. Folyamatosan új utat keresnek. Mennyire korrekt hozzáállás: nem adod fel mindaddig, amíg el nem éred a célt.

A második: a hangyák egész nyáron a télre gondolnak. Ez egy fontos filózófia: a jövőre kell gondolni. Nem lehetsz annyira naív, hogy azt gondolod, hogy a nyár örökké tart. A hangyák már a nyár közepén gyűjtik az élelmet a téli időszakra.

Filozófiájuk harmadik része, hogy egész télen a nyárra gondolnak. Ez nagyon fontos. Egész télen a hangyák emlékeztetik magukat: "Ez nem fog sokáig így tartani, hamarosan kikerülünk innen." És az első melegebb napon a hangyák ki is mennek a szabadba. Ha megint hidegre fordulna, akkor a következő melegebb napig visszabújnak odujukba. Alig várják, hogy kijöjjenek onnan.

És itt a filozófia utolsó része. Mit gondolsz, mennyi élelmet gyűjt össze a hangya a nyár folyamán, hogy felkészüljön a téli időszakra? Amennyit csak tud. Milyen egy elképesztő filozófia!

1. Sose add fel!
2. A jövőre gondolj!
3. Maradj pozitív!
4. Tégy meg mindent, amit tudsz!

Ez a hangya-filozófia. Zseniális.

- Jim Rohn

2010. augusztus 12., csütörtök

A győztesektől tanulj!

A sógorod elmagyarázta Neked, hogy a network marketing miért nem működik? Fogadok, hogy más dolgokról is be tudná bizonyítani, hogy miért nem működik. Ez amiatt van, mert ő egy vesztes.

Felépített valaha egy óriási hálózatot? Ha nem, akkor nem biztos, hogy tőle kéne első körben tanácsokat elfogadnod. A nagybácsid attól, hogy 2 hónapig Amway-ezett, még nem lesz szakértő. Az pedidg, hogy az unokatesóid 5 évvel ezeleőtt 2 hétig Herbalife-fal foglalkoztak, még nem jogosítja fel őket, hogy a sikerről papoljanak Neked.

Nincs szükséged olyan emberekre, akik azt magyarázzák neked, hogy miért nem működik. Olyan emberekre hallgass, aki meg tudja Neked tanítani, hogyan működik.

Ha megakarsz tanulni repülőgépet vezetni, akkor egy repülés-oktatót keresel. Ha megakarsz mászni egy hegyet, akkor egy hegymászóval beszélsz. Ha egy olyan hálózatot akarsz felépíteni, amiből passzív jövedelmed van, akkor olyan emberrel beszélj, aki ezt már megcsinálta.

Gazdag akarsz lenni?  Akkor csak sikeres emberektől fogadj el tanácsot!

Randy Gage bejegyzésének fordítása

2010. augusztus 10., kedd

Mostmár ilyen is van ....

Kb. fél év telt el azóta, hogy elindult a www.biosyourlife.eu oldal.

A tartalmak, funkciók azóta folyamatosan bővültek, és úgy gondolom, hogy mostmár minden tekintetben igen jelentős segítséget tud nyújtani a Bios Life Franchise-zal foglalkozók számára.

Mostanra jutottunk oda, hogy elkezdtünk tréninganyagokat összerakni. Szépen sorban készülnek az audió és videó anyagok, hamarosan ezek is felkerülnek az oldalra. Azonban úgy gondoltam, hogy rengeteg olyan információ van, ami azok számára is hasznos lehet, aki az üzlettel nem foglalkozik, és ílymódon előfizetése sincs az oldalra.

Először azon gondolkodtam, hogy majd hírlevelet küldözgetek, de ezzel úgy voltam, hogy én is utálom a hírleveleket. Naponta kapok 50-100 darabot, se időm, se energiám ezeket végignézni. Sőt már külön szabály van, hogy a levelezőprogram ezeket külön mappába helyezze, hogy ne legyenek szem előtt. Innentől pedig csak a helyet foglalják.

Aztán rövid gondolkodás után rájöttem, hogy ezeknek az információknak az átadására a legjobb megoldás a blog. Amikor születik egy bejegyzés, akkor ezt a Facebook-on megjelentetjük, ha valakit érdekel, akkor ellátogat ide, oszt megnézi jól akkor, amikor neki kényelmes.

A tartalmat tekintve első körben külföldi szakemberek írásaiból fogok ollózni. A szerzőket minden esetben fel fogom tüntetni, hogy adott esetben, ha valaki ért angolul, akkor fel tudjon iratkozni a hírlevelükre.

Úgyhogy ezennel a rakétákat begyújtottuk, a biosyourlife.eu blog pedig elindult. Azt nem ígérem, hogy napi szinten fogom tudni tolni az anyagokat, de igyekezni fogok. A bejegyzésekhez pedig majd várom a megjegyzéseket, építő kritikákat.

Featured Images